Emlékképek   

 

  

Emlékszem az elmúlt nyárra,

a nyárnak édes illatára.

Puha fűre, csoda fára,

zöld hegyeknek harmatára.

Alagutak hosszú sora,

szakadékok sötét fala,

apró házak dús legelők,

ráérő tarka tejelők.

Megállók, pihenők

hosszú úton lihegők,

emberek, ismeretlenek…

úti célunk mégis egy.

Eszpánnya! – tenger, napsütés,

homokos part, pihenés.

Megérkeztünk, lepakoltunk…

jó nagyokat falatoztunk.

Ragyogóan sütött a nap,

ontotta ránk sugarakat,

Lenn a parton hűvös föveny,

fáradt lábunk ott megpihen.

Fönn a sziklán, az én sziklámon,

visszaköszönt színes álmom.

Sós víz, tenger, nap és fény,

ó de csodás, ó de szép!

Ódon várkastély, bajvívás,

gyertyafény, és kacagás,

Király, királyné, korona,

ragyogás, nevetés lakoma…

Sóhajom messzire szállt,

önnön énem hazatalált.

Megérkeztem itthon vagyok! –

ez a hely az én otthonom…

Elrepültek napok, éjek,

mint a tolvaj észre vétlen.

Hiába a vágyódás, menni kell 

hát indulás!

Szomorúan síró szemmel,

Eszpannyától búcsút vettem.

Elmúlt gyorsan tovaszállt,

emlékembe él tovább.