Kezdet és vég

                                                                                                           
Kezdet és vég      

Kezeddel alkottad Uram az embert,

Sárból formáltad meg azt a testet. 
Életet leheltél az élettelenbe…

Örvendtél néki, s Őt Ádámnak nevezted.

Hű társát, Évát, belőle vetted

Mindketten Téged atyjukként szerettek.

Megáldottad őket, kedves szavaddal,

Gondviseléseddel, jó illatoddal.

Együtt sétáltak napnyugtán Te veled,

Szájadból hallhatták intelmeidet:

Minden tiétek ebben a kertben, csak

Egyetlen fára szemeid ne vessed!

Tiltott a gyümölcse!

Ne is figyelj arra,

Fordítsd el a fejed, ha sétálsz alatta!

Engedetlenség és lázadás ura,

Csábos szavaival az asszonyt becsapta.

Ádám is lépre ment, így megbukott,

Megtört szívvel,

A kertben bujdokolt.

Isten parancsára elhagyták az Édent,

Nehéz munkával szereztek élelmet.

Gaz és bogáncs között volt menedékük,

Véges lett a drága öröklétük.

Halál, pusztulás kísérte léptüket,

Fájdalom, kín gyötörte testüket.

Felnéztek az égre,

Az Urat, keresték,

Szabadulásukat csak Tőle remélték.

Hozzá kiáltottak, kérték, segítsen… 

Az Utánuk jövőkön, hogy majd könyörüljön.

Bocsássa meg Ádám bűneit,

Felejtse el Éva tetteit.  -

Megszánta az Úr, akit alkotott, és

Vigasztalásul megváltót adott.

Leküldte a Földre egyetlen Fiát, s

Ö vállára vette az embernek baját.

Kereszten, véren és poklon át,

Legyőzte a bűnt és legyőzte a halált.

Édenkertből Ádám kiűzetett, de

Isten Fiában újra miénk lehet!

Halleluja!