Kegyelem
Közöttünk
voltatok, de nem közülünk valók,
lelketek
legmélyén a bűn fészket rakott.
Kikelvén a
kígyó mardosta gőgötök,
felnevelkedvén az, felfalta bensőtök.
Szellem mely
bennetek is élővé lett,
sírva és
zokogva megkeseredett.
Elhagyta házát
elment, sőt menekült,
mert Ö a bűnnel
soha sem egyesül.
Áruló - hazug,
rágalmazó szellem
költözött
helyére, örülve, röhögve.
Tágra nyitott szív és üres lakás várta,
szólt és repült
hozzá hét másik társa.
Júdás,
csókjával azt árulta el,
Aki mint
gyermeket, titeket felnevelt.
Jézabel beszéde
arra hazudott,
Ki a jóra, s
igazra tanított.
Rágalmazás
szájatokon át,
fröcskölve
bűzével, vérért ordibál.
Gyilkos
bosszúszomja olthatatlan vágy,
nem leli
helyét, hisz célt itt nem talál.
Hitnek hű
pajzsa, igazság mellvasa,
gonosz
rágalmatok ízzel-porrá zúzza.
Morzsáit pedig
a szél visszafújja…
annak szemébe,
aki azt kimondta.
Most pedig
ember dörzsölöd a szemed?
Látnál ugye? -
de már lehet.
Elhomályosult a
rég volt tiszta kép,
mert
elfelejtetted a Megváltó Nevét.
Emlékezz hát
rá! - az Ö Neve - Kegyelem.
Kiálts és
könyörögj, könyörögj!
Kegyelem,
kegyelem, Kegyelem, kegyelem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése